Luca -Barátnők sorozat

2.rész

:)

Tanulás nyáron

Tudtátok, hogy létezik a "Semmittanulásnapja"?

Íme a bizonyíték

Ne  haragudjatok, hogy csak így utólag szólok, remélem, semmit nem tanultatok aznap. :)

Érdekes kérdés azonban, hogy vajon az egész nyár a "semmit nem tanulunk" jegyében teljen-e?

Mielőtt a kérdést megválaszolnám, tisztázni szeretném a tanulás fogalmát.

A tanulás 

-      köznapi értelmezése: eddig ismeretlen tudás elsajátítása

-      pedagógiai értelemben: oktatás során elsajátított képességek

-      iskolai értelmezés szerint: bevésett anyag különböző helyzetekben felidézhető

-      pszichológiai értelemben : az előzőek mindösszesen. Ez a legátfogóbb értelmezés; minden olyan (teljesítmény-, viselkedésbeli vagy tudásbeli) változás, amely külső hatásra, tapasztalásra, gyakorlás eredményeképpen jön létre.

A feltett kérdést legtöbben a pedagógia tanulás körében értelmezik, és mint ilyen tanulást, ezt nyáron nagyon ellenzem. Persze vannak helyzetek, amikor kikerülhetetlen. (pótvizsga, tetemes lemaradás)

De a nyár alapvetően a feltöltődés, kisimulás ideje, amikor azt csinálhat egy gyerek, amit szeretne.

De itt a bökkenő: mit szeretne?

Ritka az a gyerek, aki csak úgy, önmagától minden pillanatban valami olyan elfoglaltságot keres és talál a maga számára, amely elősegíti  a fejlődését.  Nem mondom, hogy nem létezik ilyen gyerek, és azt sem mondom, hogy minden pillanatban tökéletes döntést kell hoznunk. De azért minden felelősen gondolkodó szülő törekszik erre. 

Ebben a posztban nem a pótvizsgára készülés rejtelmeivel szeretnék foglalkozni, inkább azzal, hogy a tanév során jól teljesítő gyerekek hogyan tudják gyarapítania  tudásukat. Nem pedagógiai szempontból értelmezném a nyári tanulást, hanem sokkal inkább pszichológiai értelemben vett tanulásra gondolok.

Hazabeszélek, tudom, de nekem a lapbook a kedvencem. Ebben a műfajban találtam meg azt a tudást közvetítő közeget, ami szerteágazó, tapasztalatokon alapuló, és képes úgy átszőni a hétköznapokat, hogy a gyerekek észrevétlenül tanulnak, mert játszanak, alkotnak közben.

Jó példa erre az időjárás lapbookban található felhőmeghatározó távcső.  Soma reggelente ezzel kémleli az égboltot, és jelenti nekünk, lesz-e ebből a felhőzetből eső, vagy sem.

A távcsövet ő vágta, ragasztotta, tehát az "övé".

Szorgosan vezeti a megfigyelési naplót is.

Szinte naponta elővesz egy-egy lapbook-ot, más-más témában, és lapozgatja. Némelyik rongyokban, szétszakadva, de sebaj, erre nem kell különösebben vigyázni, mint egy szép könyvre. Ez azért született, hogy szolgálja őt addig, ameddig szüksége van rá.

Jó, de mi mindent tanul ebből? - kérdezhetitek.

Először is rendszerességet, ami az iskolai tanulás alapja. Aztán megtanulja figyelni a minket körülvevő világot, megtanulja az ok-okozati viszonyokat felismerni. Megnyílik előtte egy olyan szemléletmód, ami nagyon hiányzik a legtöbb magyar iskolából. 

A nagyobbakkal már komolyabb lapbook-ot kezdtünk a nyáron, angol nyelven.

Az Újszövetséget segít feldolgozni, amolyan családi lapbook leszbelőle, úgy látom. 

Nagyon nagyon lassan haladunk vele, de nem baj. Nyáron nem kell határidőre dolgozni, nem lesz két hét múlva témazáró.

Ráérünk minden egyes Pál levelet elolvasni, lefordítani, átgondolni.

Soma látványosan szembesült azzal, milyen védtelen az ember Isten nélkül.

A Szentlélek fegyverei azonban erőssé tesznek, megvédenek. 

 (Ef.6, 14-17)

A Szentlélek gyümölcseire érdemes vigyáznunk, ezek nélkül az együttélés pokollá változna.

(Gal.5,12)

Szent Pál útjait is bejelöltük a térképen.

A késztől még igen messze vagyunk, de remélem, nyár végére ez a lapbook is összeáll.

A LAPBOOK ezen a linken megvásárolható.

Speed-egy kártyajáték

Ismeritek? 

A szabály egyszerű nagyon, de a megvalósításhoz nagyon komoly koncentráció szükséges.

A szabály, ahogyan mi ismerjük:

Két játékos játszhatja, de nem riadtunk vissza a hármas és négyes változattól sem.

Szóval megfelezzük a paklit. Az sem baj, ha hiányos egy cseppet.

A két játékos a kezébe veszi a pakliját, és felfordít maga elé 4 lapot.

A többit fogja a kezében.

Középre felfordítunk egy-egy lapot, és indulhat a játék.

Őrült tempóban kell pakolgatni a kártyákat a kitett két lapra úgy, hogy mindig mellette lévő értékben rakhatsz. A szín nem számít. 

A sorrend ugye: 2,3,4,5,6,7,8,9,10,J,Q,K,Á, és újra 2,3,4,stb

Természetesen oda-vissza lehet pakolni, tehát a 4-es lapra jöhet 3-as is, de 5-ös is. Azonban egyszerre csak az egyik.

Ha elfogy a magunk elé kitett 4 lap, újabb 4 lapot csaphatunk fel.

Ha egyik játékos sem tud rakni, ismét felcsapnak középre egy-egy lapot.

A középre kitett lapok lapok bármelyikére lehet pakolni, tehát nem csak arra, amit maga elé csapott fel a játékos.

Ha valamelyik játékos van olyan szemfüles, és elkapja azt a pillanatot, amikor két egyforma lap van lent (szín nem számít), akkor speed-et mond, és az ellenfele felveszi az összes letett lapot. 

Persze az nyer, akinek hamarabb elfogynak a lapjai.

Feltöltöttem egy vad videót, legalábbis számomra az. Mesi és Soma játszik a Balatonparton.

Az első 20 játszma alatt követni sem bírtam az eseményeket, de a 4. nap végére már nyerni is tudtam!

Szóval, gyakorlás kérdése, ne adjátok fel! :)

Más is történt ám a 4 nap alatt.

:)

A három legnagyobbunk körbetekerte a Balatont.

Én főztem a csapatnak (14-en voltak) minden napra egy fazék-bogrács meleg ételt, István pedig elszállította nekik. Reggel összeszedte a sátrakat és a sok csomagot, majd este szétosztotta.

Ennélfogva az autójában emberszag terjeng, ma viszi takarításra. :)))

Tegnap este 9-kor indultunk haza Nemesvitáról, mi éjfélkor már itthon voltunk. A három nagy vonata vesztegelt Aszódnál, mert a mozdonyba belecsapott a villám. Ők éjjel egy körül keveredtek haza.

Eközben Csincsi délután hazaért Vacakkal a kutyástáborból, itthon a vihar és áramszünet fogadta. Derekasan helyt állt úgy este 10-ig, akkor viszont sírva hívott fel, hogy nagyon fél. Szegénykémet egy kedves szomszédunk vette pártfogásba, lejátszottak egy Dixit partit, majd elcsendesült a vihar, és hazamerészkedett.

Vacak és Csincsi kiválóan érezték magukat a táborban.

Vacak megtanult úszni, imádta a vizibiciklit, és egy attrakcióval gazdagabban tért haza. 

Nézzétek csak! Ismét egy életbe vágóan fontos tudás birtokába került. :)

Nemsokára folytatom ám a megszokott témákat:)

Vacak táborozik :)

Bizony, van ám igazi Kutyatábor. 

Az a helyzet, hogy amíg nem volt kutyánk, addig csak azt tudtam, vannak emberek, akik nevetségesen sokat költenek a kutyájukra. Amikor nekünk is kutyánk lett, megfogadtam, hogy nem veszek neki csini rózsaszín rucit, és nem veszek neki több játékot, mint a gyerekeimnek vettem anno.

Hát ebből is látszik, hogy tökéletesen ismerem magam, csupa olyan dolgot fogadok meg, amit be is tudok tartani.

Mert tényleg nincs kutyaruci, és játék is csak módjával. Főleg, mióta kiderült, hogy a faháncs Vacak számára olyan extázist okoz, mint Somának egy nagy doboz legó. Azóta játék sincs.

Eleinte kutyafekhelye sem volt, végül győzött a praktikum, mert a szőnyeget mindig maga alá gyűrte. Pont a beruházással egyidőben viszont mindig oda fekszik, ahol mi vagyunk, így ez az innováció tulajdonképpen feleslegesnek bizonyult.

Az anyagi javak hiányát ellensúlyozandó igyekszünk nagyon sokat foglalkozni vele. 

Kijár a napi három séta, a tanulás, játék, kutyasuli.

Aztán amikor valaki a nyári időszakban elutazott a falkából, mindig olyan bús szemekkel nézett rám, mint aki szintén be szeretné utazni a nagyvilágot, és milyen kitolás, hogy ennek ellenére neki csak kis városunk marad.

Így aztán őt is befizettük egy táborba, utazzon hát, ha erre vágyik. 

Gardedámot is adtunk melléje, Csincsi személyében.

Itt aztán van agility pálya, fürdőzés a tóban, sok játék a gazdival,

egyszóval olyasmi ez, mint egy becsületes kutya-wellness.

Ráadásul egy egész hét!

És persze, mindezek mögött egy jó csapat is, sok kutyával. :)

Mozi otthon

Hébe-hóba járunk csak moziba családostul.

Egyrészt elrettent az az összeg, amit ki kellene fizetnünk, másrészt igazán kevés a jó film, jó időben.

Marad az  itthoni moziélmény: projektor, vetítővászon, popcorn és csámcsogás. :)

Ma este az Életrevalók - at néztük meg.

A linken csak online tudjátok megnézni, cserébe választhattok szinkronnal vagy felirattal, illetve anélkül.

Ajánlom mindenkinek, bár kisebb gyerekek még nagy részét nem értik.

Gyors játék tojástartóból

Ismét egy játék fáradt szülők fáradhatatlan gyerekeinek. 

Tegnap leutaztunk Nemesvitára, ahol tavaly is nyaraltunk. A ház lesz a biciklitúra alatt a főhadiszállásunk.

Így aztán rendbe kellett tenni, az albérlőket is (pókok) felmondtuk egy időre.

Csudaszép napunk volt, bár mi dolgoztunk, a két gyerek igen szépen elfoglalta magát egy darabig.

Sepertek, olvastak, kártyáztak, szedret szedtek, de minden elmúlik egyszer, ezt tudtam.

Amikor Soma tűrömolaja végleg elfogyott, elővettem a tojástartót, amivel itthon titokban felkészültem a nehezebb időkre.

A doboz tetejére tetszőleges 10 db, a természetben előforduló dolgot kell ragasztani, és indulhat a kincskereső.

Amit megtalálnak, a megfelelő helyre kell tenni.

Csapatversenynek sem utolsó, szerintem egy szülinapi partin sem utolsó mulatság.

Fontos, hogy olyan képek kerüljenek a doboz tetejére, melyekkel az adott helyen valóban találkozunk.

Természetesen lehet rajzolni, vagy írni is, ha  a nyaralóban éppen nincs nyomtatónk...vagy ha a tinta fogyott csak ki belőle. :)

Már megszoktam, hogy minden ilyen ártatlan játéktervem valami komolyabb véget ér. Most például addig-addig molyoltak a kertben, míg a lekaszált fű között rengeteg kicsírázott diót találtak. 

S bár már van diófánk, ezeket muszáj volt elültetni...

Így aztán este 11-kor dióligetet ültettünk. 

:)

Hajrá, diósbejgli!

Mindenki itthon :)

Mosás, főzés, meghallgatás nagyüzemben :)

Aztán megnézünk egy filmet. Sajnos csak így darabolva, 12 részben...de érdemes!

Folyt.köv. :)

Kettesben

A július hagyományosan a szétszóródás hónapja minálunk.

Egy-egy hétre átlagosan két búcsúzás és két hazaérkezés jut, persze mindig másik gyerektől búcsúzunk, és másik gyereket várunk haza. Nem találtam még olyan naptárat, amelyben át tudnám látni a helyzetet, így marad a fejem.

Elsőre teljesen hihetetlennek tűnt, ami múlt héten belém nyilallott...a héten lesz négy nap, amikor kettesben leszünk Istvánnal. Igazából csak neki súgtam meg, mert elhinni nem mertem. Ráadásul két gyerek a hatból elkezdett nyafogni, hogy ők mégse szeretnének elutazni a tavasszal még óhajtott táborba.

Határozottan próbáltam érvelni, de nekem ez nem megy...azért reggel elindultunk, jöttek is, hiszen ők akarták eredetileg. Aztán csak álltak mellettem, kapaszkodtak a karomba, a sok gyerek meg ott zsivalygott körülöttünk. Élvezték, hogy együtt vannak, vidámkodtak, mint ilyenkor szokás. Az enyémek még mindig csak kapaszkodtak... na hát megsemmisültem ettől az érzéstől. 

Az autóban, ahol utaztak volna, éppen egy barátjuk sem ült. 

Ekkor jött a mentőötlet, leviszem őket én a táborhelyre. Az ám, de volt egy bökkenő...le még lemegyek, mert tagja vagyok a mindentudó Konvojnak. De hogy jövök haza? Így végül egy telefon Istvánnak, és ő vitte le a gyerekeket. Ezzel két legyet is ütöttem egy csapásra. Nem vagyok ott a végső búcsúnál, István meg felveri a sátrukat is, bepakol, így aztán a cuccaik csak később vesznek el. :)

Láss csodát, (mindig tudtam én, hogy vannak...) István alig tudta előhalászni őket a sátorverés utáni elköszönésre.

Szóval az eredeti közös reggelit ugyan feláldoztuk, de a négy napot megnyertük.

Eredetileg szerettem volna kitakarítani a házat, de István kiverte a fejemből ezt az őrült ötletet. 

Cserébe kaptam pár kiló feketeribiszkét, amiből lekvárt főzhettem.

Este szalonnát sütöttünk.

Hihetetlen élmény volt, mert parázson sült, nem pedig a tűzön. 

Elmaradtak a szokásos kérdések:

Mikor lesz már kész? (átlag 37 másodpercenként)

Kész van már? (átlag 26 másodpercenként)

Szerinted már jó? (átlag 40 másodpercenként)

Na, ehetem már? (átlag 19 másodpercenként)

És végül a "Biztos megsült!" sütés megkezdése  után 19, 25, 31, 43, 51, és 59 másodperc múlva.

Ezt követően kérdések már nincsenek, csak sikolyokat hallunk...

-Naaaa, ne a szemembe szúrd!

-Anyaaaa, ez forrrróóóó!

-Nyers, még sütöm egy kicsit...Apaaaa, tedd vissza a nyársra légysziiii!

-Jaj, meglöktél, begurult a tűzbe! -Anyaaa, mosd meg, kérlek!

-Vacak, ki mondta, hogy a tiéd? Sütetek másikat...Apaaa...!

-Nem ízlik, inkább virslit sütnék....Anyaaaa! Apaaaa!

-Finom volt, kérek még! Apaaa!

És akkor kezdjük elölről...

De most nem.

Most szépen megvártuk a parazsat, megsütöttük,  kenyérre csepegtettük a zsírját, átsütöttük a hagymát.

Végül fóliába csomagolt padlizsánt tettem a parázsra, reggelig ott hagytuk.

Reggel sem nyitott ránk senki, hogy mi lesz a reggeli, kiviheti-e a kutyát, muszáj-e felöltözni, muszáj-e beágyazni, mehet-e már focizni, na jó, akkor mégis felöltözik.

Nem. 

Megsül a házikifli,  a tejfölös tejsavas Limara Pékségéből.

Elővettünk egy feketeribiszke lekvárt, a házitejet.

Kettesben. Kávé most nem hiányzik, nem pörögnek a napok.

Zsuzsától kaptunk két tyúkos bögrét, tyúkos szalvétát, és tervezzük a tyúkólat.

Három projekt fut majd hamarosan:

-a kapu felszerelése

-agility pálya Vacaknak

-tyúkól

Előtte még elmegyünk Balatont megkerülni biciklivel. 

(Én csak főzni fogok, István meg autós kísérő lesz, viszi a nagyobb csomagokat, sátrakat, és mozgó bicikliszervízesként üzemel majd)

Majd mesélek...

Mozgó, kreatív szem házilag

A tegnap estét Somával kettesben töltöttük.

Természetesen szörnyeket gyártásával foglalatoskodtunk, hanem jött a bökkenő...

A mozgó szemeink mind elfogytak.

Kénytelenek voltunk házi szemgyártásba fogni.

Mi kell hozzá?

Kiürült gyógyszeres levél, kis méretű babszem, sárgaborsó, rizs, esetleg festék.

Namármost nekünk ezek sem voltak itthon, lévén lassan minden gyerekünk táborozik, és rendületlen csomagolásban a vásárlás elmaradozott.

Így Soma által rajzolt fekete körökkel töltöttük meg a fóliát.

Hátulról leregasztottuk, száradni hagytuk, Soma kivágta.

Na, szörnyek alkotásához éppen ideális.

Királyleányokhoz javaslom a boltit továbbra is. :)

Soma

Amikor Mesi 6-7 hónapos lett,  egyszer csak feltűnt nekem, hogy nem tudom begombolni a nadrágjaimat, szorítanak a szoknyák derékban. Magamban bosszankodtam,hogy ami nagy nehezen lement szülés után, milyen hamar visszakúszik...

Aztán egyik reggel rám nézett István, és csak annyit mondott: "te állapotos vagy"

Igen gyorsan összekombináltam eme meglátást a tapasztalatommal, és vettem egy tesztet. 

A teszt azonban negatív lett. 

Sebaj, gondoltam, albérletben lakunk, építkezünk, István a másoddiplomáján dolgozik, egy kicsit később érkezzen majd a hatodik baba.

De a hasam egyre nőtt...így rászántam magam, hogy elmenjek a nőgyógyászomhoz. 

Mondtam is neki, hogy szerintem valami cisztám lehet, és csak reménykedem nem rák, hiszen a hasam nő, de a terhességi teszt negatív.

Ő az ultrahang képernyőjére nézett, és máig visszhangoznak bennem a szavai

-Kedves Virág, ez egy igen különleges ciszta..nézze csak, integet!

A képválasztás sem véletlen...egyik kezében fegyver, másikban egy szál vadvirág. Annyira jellemző rá a mai napig. De talán mára megtanulta jól használni, és tudja, melyiket mikor vegye elő. 

Nos, ott tartottam, hogy halálos ítéletet vártam, és áldás érkezett. Két méterrel jártam a föld felett, aztán következő pillanatban a poklok poklában éreztem magam. Egyetlen terhességem sem volt ennyire fárasztó. Rettenetesen kimerült voltam, s bár sosem lennék rá képes, hogy elvetessem a gyermekemet, akkor tökéletesen megértettem azokat, akik így döntenek. 

Mesi még szopizott éjjelente, én meg folyamatosan rettegtem, hogy mi lesz, ha este kezdek szülni, és egyszerűen átalszom majd az egészet.

Aztán - nem könnyen, nem egyszerűen, de megszületett Soma.

Egyetlen gyermekünk, akiről nincs szülőszobai fénykép, ugyanis rendületlenül végigsírt több órát a megszületését követően. Hiába próbáltam mellre tenni, babusgatni, ringatni, semmi, de semmi nem hatott rá, csak üvöltött. Azért élt bennem egy halvány reménysugár, hogy egyszer majdcsak elhallgat, de nem...

Lila volt az egész gyerek, szívta volna a tejet, de nekem nem indult be időben, mint a többieknél, így aztán vérző mellbimbókkal, kimerülten indultunk haza reggel. 

István bejött értem, hozta az összes tesót, ahogy mindig is. Marcikám bekukkantott a mózeskosárba, és a MÁV kórház egész személyzete, és látogatói füle hallatára jó hangosan elrikkantotta magát:

-Anya, de hiszen ez néger!

István fülig pirult...Én nem, mert ugye az anya, az mindig biztos.

-Már hogy lenne néger? - próbálta István menteni, ami menthető, mire az összes gyerekünk rákezdte, hogy de bizony, Ez tényleg Az.

Jobbnak láttuk, ha nem firtatjuk a dolgot, inkább igyekezzünk a kocsihoz.

Hazaérve Soma folytatta a rendíthetetlen bőgést, és csak akkor volt csendben, ha mellre tettem. De komolyan. És nem túlzok...és első gyerek, aki mellettünk aludt, mert hát ha csak kicsúszott a cicim, azt rögvest jelezte.

Hát így telltek a napok, hetek, aztán végre felépült a házunk, és beköltöztünk. 

Első éjjel lehányta a frissen festett falat. 

Mihelyst kicsit nagyobbacska lett, minden nap mást tett tönkre. Betörte például az ajtók alaküvegeit. Persze a fuvolával, hogy ne csak üvegezni kelljen, hanem a hangszert is javíttatni. 

Eltörte az összes tányért és poharat. Jó, nem egy nap alatt, kellett hozzá vagy két hónap.

A testvéreitől megörökölt, 5 gyerek által kiolvasott, és épen maradt könyveket első nap úgy kiolvasta, hogy valóban nem maradt benne egy lap sem.

A féltve óvott apróbb játékokat mind lenyelte.

Nem folytatom, mert félek, a gyermekvédelem utólag is felelősségre von.

Volt orvos barátunk, akivel egyszer évekkel később futottam össze, és megkérdezte, az  a gyerek még mindig él?

Naigen. Nem volt könnyű eljutnunk idáig, de eljutottunk, és persze nagyon örülünk ennek a kis csibésznek.
Folyton és állandóan és mindig olyan helyzetekbe keveredett, ahol még nem volt helye.
De ő mindig NAGY akart lenni.
Emiatt aztán rekord gyorsasággal megtanult fára mászni,

kaszálni,

tankolni, 

bútort szerelni.

horgászni, 

és főzni.

Meg még sok egyebet. A zsebeiben mosás előtt rendszerint szögeket találtam, Istvánnak eltűntek a szerszámai, kalapács, csavarhúzók...mintha a föld nyelte volna el, holott csak Soma "játszott" velük.

Rettenetes sok időbe telt, mire megtanulta, hogy ezekhez nem nyúlhat. Bár István szerint nem ez a folyamat ment végbe. Állítja, hogy egyszer csak eljött az idő, hogy már megengedte neki, hogy használja ezeket, mert elég nagyra nőtt. 

Hát nem tudom...adok rá, hogy Istvánnak volt igaza. 

Az biztos, hogy ilyen békés pillanat nem sok volt az életünkben...Soma éjfél előtt ritkán alszik el. Pedig úgy zajlik este minden, ahogyan a nagykönyvekben le van írva. És mindenki alszik is, csak Soma nem.

Persze ennek a hihetetlen mennyiségű energiának és akaratnak kétségkívül rengeteg pozitív  hozadéka is volt.

Annyit kirándulhattunk, amennyit csak akartunk, Soma mindent bírt.

Jójó, néha a nagyok cipelték egy kicsit, de hamar új erőre kapott.

Épített, sarazott, vizezett rendületlenül, megállás nélkül. Mondjuk ezeket a dolgokat mindegyik gyerekünk hihetetlenül élvezte.

Azért, ha belegondolok, eszméletlen, milyen jó dolga van. Mindig van valaki, aki mellé áll, aki szárnya alá veszi, aki játszik vele, aki meghallgatja.

Aztán fene tudja, jól van-e így...

Luca

Rendrakás, pakolgatás közben találtam.

Luca festette őket, évekkel ezelőtt. Akkoriban nem is mutatta őket, mert ezeket "csakúgy" festette...a levágott, iskolai rajzórák maradék fecnijeit nem akarta kidobni. 

Jó-jó, én az anyja vagyok, nekem persze hogy tetszik. :)

Hamarosan következik a sorozat következő része, a legnagyobb falat: Soma.