Lányokról lányoknak

Létezik egy könyv, a címe Lányokról lányoknak.

Az a tipikus lakattal zárható, rózsaszín kiadás, amitől az anyukákban felébred a vágy, hogy megadhassák a lányuknak azt, ami az ő korukban még nem létezett. 

Egy igazi lányos könyv, melyben minden fiúknak nem való téma benne foglaltatik.

Lánykáim kedvence lett hamar. Bár Csincsi már kinőni látszik a rózsaszín világból, ezt eltette a leendő kislányának, hátha akkor már nem adnak ki ilyen igazi csajos könyvet. 

Így aztán Mesi kapott egy saját példányt nemrég.

Azóta is ebből sütik-főzik a kozmetikumokat, melyek így 10-14 éves korban elengedhetetlen kellékei női mivoltunk kibontakozásának.

Igazán jó választásnak bizonyult a könyv anyai szemmel is, mert arra biztatja a lányokat, hogy fogadják el, és szeressék a testüket, és ismerjék meg önmagukat.

Nem sürgeti az epilálást, nem javasolja a smink használatát, de ezernyi recept található benne a lábszag és a pattanások ellen.

A receptekhez pedig banán, citrom, zabkorpa, méhviasz, rózsaszirom, esetleg vazelin, kakaóvaj szükséges csupán. Olyan dolgok, amelyeket fél óra biciklikörút alkalmával egytől-egyig beszereztek.

Aztán nekiláttak, és a konyha kozmetikai szalonná változott.

Készült:

Banános arcpakolás

Mentás szájvíz

Rózsavirágos krémparfüm 

Megígértem, nem sokkolok senkit a banános pofijukkal, pedig így együtt rém helyesek voltak. Én nem ijedtem meg, Vacak viszont megugatta őket. :)

Sajnálhatjátok, hogy nem érzitek a krémparfüm illatát, mert mennyei! :)

Nem kell hozzá más, mint 4 evőkanál vazelin, és egy evőkanál kakaóvaj a patikából, valamint rózsa masszázsolaj. Ezeket kell összemelegíteni, keverni, és kész.

Aztán persze, ahogy lenni szokott, nekem is megjött a kedvem, hogy utánajárjak a valóban értékes kozmetikumok házi készítésének, így Zsuzsa barátnőm ajánlotta oldalon böngészgetek...sajnos nem sokáig, mert kezd éhes lenni a család....

Remélem, a poszt olvasása után még marad időd jelentkezni a JÁTÉKRA is!

Játék, ismét :)

Megéreztem, hogy le fogom késni a 600. olvasómat. De ezen egy percig sem kesergek, inkább örülök, hogy    itt vagytok.

A közös öröm pedig még több öröm, így játszani is hívlak benneteket ez alkalomból.

Két ajándékot fogok kisorsolni.

Az egyiket a kedvenc boltomból a Ribiszkéből választottam.

Számomra nagyon aktuális a téma, mert ugye, ha lassan is, de készül a tyúkól.

Sokszor elképzelem mostanában, hogy a gyerekek behozzák reggel a friss tojásokat, és ezekből fő a lágytojás reggelire.

Hát pont ilyen gyönyörű szalvétával tervezek megteríteni hozzá .:)

A másik ajándék az új kutyás lapbook lesz.

Mit kell tenned, hogy a tiéd legyen?

Egyetlen feltétel, hogy rendszeres olvasó légy itt a blogon, vagy a facebook-on.

Sajnos nem elég, ha azt írod, hogy mindig olvasol, fel is kellene iratkoznod a jobb oldali "Feliratkozás a webelyre" dobozban, illetve a Gyereketető facebook oldalán.

A blogon megjegyzést tudsz hagyni, a facbook-on megosztani ezt a bejegyzést, és máris jelentkeztél!

Sorsolni egy hét múlva, szombat este fogok.
(2012.07.07-én)

Ragacs házilag

Hát ugye szünet van...eddig vizsgáztak a nagyok, a kicsiknek ehhez kellett alkalmazkodniuk, utána elutaztunk  kipihenni az év fáradalmait, és most újult erővel gyűrjük le a szünidei hétköznapokat.

Játék kell, minden nap.

:)

Ma Soma kérésére ragacsot készítettünk. 

Itthoni közjáték ízelítő:

RAGACS? - kérdezte Mesi -Ezt nem úgy hívják, hogy......na nem írom le...eme borzalmas név hangulatfestő szó ebben a szerepben. Csak azért szólok, hátha ti is ÚGY ismeritek, akkor tudjátok, hogy igen, ez AZ. 

KATT IDE, HA SZERETNÉD MEGTUDNI AZ ELKÉSZÍTÉS MENETÉT!

Fagyi, fagyi, fagyi...

...sajnos csak papírból.

Az igaziból limitált a darabszám, de ebből nem.

Már egészen kicsik is tudnak segíteni a készítésben, nem kell hozzá semmi különös alapanyag.

A felfűzés ezzel szemben türelemjáték. Nálunk a lámpákon lógnak.

Hány centiméter magas egy gyerek?

Azt gondolnánk, hogy régi, jó szokás szerint odatámasztjuk a falhoz, és egy centiméter segítségével leolvassuk.

Ez azonban a dolog elméleti része. A gyakorlatban ez sokkal egyszerűbben működik.

Hogyan?

Annyit tudtam, hogy Soma és Mesi a 150 cm-es magasság környékén járnak, 1-2 mm eltéréssel.

De az az 1-2 mm....na az a lényeg!!!

Azokban a rekreációs létesítményekben, ahol a belépő árában már benne foglaltatik a csúszda, vagy egyéb élményelemek használata, ott még igen sok hiányzik az áhított 150 cm-hez.

Ahol viszont külön kellett fizetni ezekért az élményelemekért (felnőtt pálya a kalandparkban, csúszdajegy az élményfürdőkben)...nos ott már falhoz sem állították őket, ránézett a kedves pénztáros néni, és azt mondta, milyen nagy gyerekek már, túlnőtték a 150 cm-t. 

Azért jól éreztük magunkat mindenhol, és kipihentünk 6 db gimnáziumi év végi vizsgát történelem, biológia, matematika, magyar irodalom-és nyelvtan, latin, és fizika tárgyakból, valamint egy teljes érettségit.
Huh...

Ebéd és türelem...

Lassan két éve, hogy elindult a blog, egészen biztos lehetek benne, hogy rengeteg jó tulajdonságom került azóta a felszínre. :)))

Van azonban egy, amiről esetleg még nem tudtok, és hát a teljesség kedvéért akkor most ezt is megosztom veletek.:)

Szeretek előre dolgozni.

A nagycsaládos lét hozta magával, hogy sosem tudhattam, milyen minőségben, hol kell helytállnom a következő pillanatban.

Voltak azonban dolgok, amiket akkor is el kellett végeznem, ha éppen betegek voltak, vagy egyszerűen csak nyűgösek, így lassan rájöttem, jobb, ha ezeket jó előre elkészítem, így nem gerjesztek egyre nagyobb lavinát az életünk elé.

Így szoktam rá a hajnali ebédfőzésre.

És lőn az ételek egy része sokkal, de sokkal finomabb lett.

Nem volt ennek semmi különös oka, csupán az, hogy időt kaptak.

Nemrég olvastam Móni kudarcát a tarhonyával. 

Rácsodálkoztam a hasonlóságra, bizony hányszor ettünk mi is kis kemény kavicsokat a tarhonya helyett.

Mert vannak ételek, melyeknek idő kell.

Ha tarhonyáshúst elkészítjük, majd fedő alatt állni hagyjuk 1-2 órát, olyan puhák lesznek a kis tésztagörcsök, hogy szinte rágni sem kell.

Összeszedtem még néhány ételt, ami azóta finom, hogy időt adok nekik:

Először is ugye a 

Tarhonya

Miután elfőtte a főzővizet, fedő alatt a meleg tűzhelyen hagyom 1-2 órát.

Rizs

Olajon megforgatom, felöntöm háromszoros vízmennyiséggel. Amikor elfővi a levét, elzárom, fedőt rá, és 1 órát minimum hagyom puhulni.

Lencsefőzelék

Első este beáztatom, második nap elkészítem, hűtőbe teszem, majd harmadik napon esszük. Addigra már nem leves, hanem igazi főzelék, és még sincs benne sok rántás.

Egészben sült húsok, és nehezen átsülő vadhúsok, valamint kacsa, liba comb, mell  

Késő este kezdem sütni, 1-2 órát sül, majd elzárom, és a sütőben hagyom éjszakára alufólia, vagy tepsifedő alatt. Reggelre omlósan puha lesz. Közvetlenül fogyasztás előtt sütöm piros-ropogósra.

Grízgaluska 

Sosem főzöm bele a levesbe, hanem mindig külön lábosban készítem. Egy tojáshoz 3 evőkanál grízt adok, és állni hagyom a pulton. Közben lehet a levest főzni, ez csak add pihenjen. Gyöngyöző sós vízbe szaggatom, utána fedő rá, és hagyom állni. Külön tálra szedem ki, innen kerül a tányérunkba. Hatalmasra duzzadnak, és puhák, könnyűek lesznek.

Palacsinta tészta 

Legjobb előző este bekeverni, sütés előtt csak hígítom szódavízzel.

Rakott ételek: rakott krumpli, rakott zöldbab, rakott kel, stb

Ezeket előző este összeállítom, a hűtőben éjszakáznak, és ezt követően sütöm készre. Annyira szépen összeáll, hogy kockákat lehet vágni belőle, és nem folyik szét a tányéron.

Nagy hirtelenjében ezek jutottak eszembe. :)

Ez nem mese...Emese

A címhez egy rövidke magyarázat tartozik. Amikor Mesi megszületett, István értesítőként egy novellát írt a barátoknak, rokonoknak, eszperente nyelven. Bennem csak az első mondat maradt meg, ami így szólt:
"Ez nem mese, ez Emese esemese..."
Ezután lett szólás kettőnk között, amikor esténként holtfáradtan lerogytunk egymás mellé: ez nem mese...
Na, de kanyarodjak csak vissza...

Csincsit sokáig nem követte újabb kistesó... senki sem kopogtatott. Már azt hittem, megőrülök, annyira vártam, hogy megint beköltözzön egy pocaklakó. Kereken két évig tartott a várakozás, aztán egy nap autóvezetés közben iszonyatosan szúrt a kontaktlencsém. Annyira, hogy folyamatosan ömlött a könny a szememből, és ki kellett vennem.
Elbattyogtam a  szemészetre, ahol a doktornő megkérdezte, nem várok-e babát...
És kiderült, hogy igen!!!!

Amikor mindezt István is megtudta, azt mondta, hogy akkor költözünk. Eladtuk a házunkat, vettünk egy telket, és egy albérletben vártuk, hogy egyik tégla a másikra kerüljön.
Hát ez az időszak minden volt, csak nem leányálom...

Azért Mesi mindent megtett, hogy elfeledkezzünk a nehézségekről: könnyen született, és derűs, erős kisbaba volt. A mozgásfejlődésében olyan volt, mint egy rakéta, csak pislogtam. A testvérei is időben fordultak, kúsztak-másztak, álltak, jártak, de Mesi mindent jóval korábban. Alig volt másfél éves, amikor elkezdett kézenállni, és egy alkalommal átfordult hídba, mire odakaptam érte, már lendületből fel is állt. Rám nézett, és azt mondta: "Mit tudok!"

Hát ez a mondat és hangsúly annyira belém égett, hogy mindig emlékezni fogok rá.

Alig vártam, hogy három éves legyen, és vittem RSG-re. Nagyon ügyes, és tehetséges volt, de sajnos állandóan fájt a lába, és abba kellett hagynia. Aztán próbálkoztunk mindenféle mással is, de sajnos a lábfájás mindenhol előjött. 

Végül a vívásnál nem. Így lett vívó belőle. 

Akárhol meglátja őt egy edző, legyen az bármilyen sport, mindig megkérdezik, nem akar-e leigazolni.

Egyébként sokáig ő volt a főbohócunk. Mindenen nevetett, és mindent elbohóckodott.

Nem mondom, van róla néhány normális kép is, de azért leginkább ezek vannak többségben. Merthogy folyamatosan idétlenkedett. :)

Persze tudott viselkedni, sőt! Tipikus kislány, aki képes elnyomni a természetes vidámságát, ha az óvónénire kell figyelni. 

Nagyon erős benne a megfelelés vágya, nem véletlen, hogy ő az egyetlen kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező gyerekünk. Bár mindenki képes lenne rá, azért a többiek nem bolondultak meg...

Mindenkiről van egy kedvenc képem, Mesiről ez. Órákig tudom nézni, mert van benne valami, ami valami Mesi eszenciának mondanék.

Ha itthon gyerekszáj-versenyt hirdettem volna, ő lenne az aranyérmes.

Egyszer az utcabeli gyerekekkel bandáztak, én meg egy kislány "R" hangját javítgattam, amikor Emese beesett hozzánk a szobába, és levegővételnyi szünetet sem hagyva mesélte, hogy T és K nem hisznek Istenben, sőt, azt is mondták, hogy Isten nem létezik. 

És erre te mit mondtál? - kérdeztem kiváncsian.

-Hát azt, hogy legokosabb lenne, ha most rögtön megölnék magukat, mert akkor láthatnák a saját szemükkel, hogy Isten igenis létezik.

Húúú, gondoltam, ennek fele sem tréfa, de gondolatom még meg sem született, amikor a nálam csücsülő kislányra nézett, és nekiszegezte a kérdést:

- Lenke, te hiszel Istenben?

Szegény Lenke olyan gyorsan és határozottan vágta rá az igent, mint aki tudatában van, most aztán nem mindegy, mit válaszol, mert adott esetben az élete függhet tőle.

Még azt is hozzátette, hogy nemrég a nagymamájával templomban is járt, úgyhogy a válasz igen komoly belső meggyőződésből fakad, és örök életre szól.

Egyébként Mesi egy tündér, mondom is neki mindig. Ő reagál a legérzékenyebben mindenki rezdülésére, és folyamatosan, mindig és egyfolytában azt nézi, mit és hol segíthet. Olyannyira, hogy néha szabályosan megtiltottam neki, hogy másokkal foglalkozzon. 

Bőven elég nekem, ha a saját zokniját berakja a szennyesbe...merthogy azt mindig a lakás különböző pontjairól vadászom össze. :)

Csincsi, Galuska, Klári...ki is?

Igen, Ő a soknevű. Becéztük így is, úgy is, és ő mindről azt hitte, ezentúl így hívják.

Pedig Klára az eredeti neve, akit Édesanyám után kapott.

Íme, ők ketten :)

Amikor valahol be kellett mutatkozni felsorolta az összes nevet, amit valaha is hallott. Én meg szabadkozhattam, hogy hát van ám neki egy becsületes is...:)

Nagyon különös kislány volt, és ez nem csak múltidő.

Ahogy megszoktam Marci egyszerűségét, problémamentességét, olyan nehéz volt Csincsi bonyolult lelkét megértenem.

Ma sem mindig sikerül...

Alig volt pár napos, mikor észrevette az ágyában lévő színes textillabdát, és erre kúszott fel alvás előtt. Nem akartam elhinni, hogy ezt tudatosan véghezviszi alig 1-2 hetesen, de egyszer végignéztem, és döbbenten láttam, hogy addig mocorog, míg a labdusra nem fekszik. Ez a labdus azóta szétesett, de belevarrtam egy párnahuzatba, és még mindig az ágyában van. 

A haját először iskolakezdésre vágtuk le, akkor is óvatosan csak az aljából egy picit.

Nem tudom, miért volt ez nekem olyan fontos, de valamiért mindig úgy éreztem, ebből nem szabad elvenni egy centit sem. 

Egyik perc vigyorból úgy meg tud sértődni, hogy napokig táncol az egész család a kegyeiért, és semmi eredmény...

Aztán egy finom falat, és újra mosolyog...

A szeretetnyelve az ajándék. Emlékszem, alig látszott ki a földből, mikor anyák napjára már saját, külön ajándékot kaptam tőle. És a kapott dolgait is külön figyelemmel őrzi, vigyázza. Egy darabig a párnája alá dugdosott el mindent, amit kincsnek gondolt. Megmosolyogtam ágyhúzáskor a sok mütyürt, meg kavicsot, elszáradt virágot, ami ilyenkor előkerült onnan.

A klasszikus szereplő alkat. Sosincs lámpaláza, mindig ki tud állni a közönség elé, és sosem sül bele semmibe. Ha meg mégis, akkor bájos mosollyal képes újrakezdeni. 

Állatorvosnak készül, már vagy 10 éve, nagyjából azóta, hogy beszélni tud. 

Lovak, tengerimalacok, és most kutyák bűvöletében él.

Kedvenc hangszere a fuvola. Nagyon kitartó gyakorló, képes volt egy-egy darabot addig nyúzni, amíg a lehető legjobban nem sikerült elfújnia. Sosem értettem, egy kicsi gyerek hogyan képes ennyire kitartó lenni. 

Nagyszerű élmény, hogy minden gyerekemtől tanulhatok valamit, aminek bennem a  szikrája sincs meg...

Marci

Úgy lett volna szép, ha Zsombival folytatom a sorozatot, de nem, juszt se ő következik.
Róla már sokszor és sokat írtam.

De van valaki, aki sokáig csak az ő árnyékában létezett, és ma is külön küzdenie kell azért, hogy észrevegyük. 

Bemutatom Marcit. 

:)
Azt mindig tudtam, hogy ha nekem egyszer lesz egy fiam, akkor Marci lesz a neve. Egyik öcsémet is így hívják, innen az ihlet. Mert a Marcik egy külön kaszt a fiúk között, nem?
Marci hihetetlen könnyen és gyorsan született, és ugyanilyen könnyen és gyorsan alkalmazkodott mindenhez, és mindenkihez.
Különösen Zsomborhoz...
Látjátok? Itt is éppen Zsombi szoros ölelésében.

Ők ketten nagyon jó testvérek, nem is láttam még két fiút ennyire nagy békében. Vannak a mi családunkban is veszekedések, kiakadások, de sosincs Zsombi és Marci között.

Mondjuk könnyű Marcival...harmadik gyerekként olyan édes kis tejbetök volt, hogy csak na!

Igazán hálás lehetek neki, komolyan egy nyekkje nem volt soha. Órákig tűrte a kínt és a szenvedést, akár ilyen állapotban is.

Ha valami panasza volt, csak morcos képet vágott, de ennél többet soha.

Azért igazi kölyök is volt ám, benne minden buliban, persze kizárólag Zsombi vezetésével.

Később aztán megtette az első lépéseit az önálló identitás felé:

kért egy gitárt a 10. szülinapjára.

Pechére Zsombi egyszer kölcsönvette, és ha már nála volt, megtanult rajta játszani.

Vérzett az anyai szívem rendesen, bár örültem Zsombi sikerének, láttam, mennyire nehéz lesz még Marcinak...

Aztán szép csendben csak kijárta a maga útját, ő szólógitáron kezdett pengetni, Zsombi maradt a klasszikus gitárnál.

Fogadásom lett volna arra is, hogy olyan tantárgyat választ kedvencéül, amihez Zsombi nem annyira konyít. 

Így is lett, biosz, kémia, fizika a kedvencei.

Neki köszönhetitek az aszfalt kréta posztomat egyébként, ő hívta fel a figyelmemet, mennyire egyszerű ezt házilag elkészíteni.

Lucus

Olyan furcsa arra emlékezni, milyen icipici csomagnak kaptuk meg annak idején...és bár sokat változott a világ azóta, ő megmaradt ugyanannak az örök mosolygós-vigyorgós valakinek, aki mindig is volt.

Élete első percétől kezdve hihetetlenül tevékeny volt, és aktív. Hajnali ötkor felkelt, és folyamatosan csinált valamit. Kalapált, kért, utasított, kérdezett és mondott...

Ahogy iskolába került, ez az impulzivitása semmit sem csökkent....a zeneiskola összes tanszakát végigjárta a hegedűtől a népi furulyáig szinte minden hangszeren játszott. :)

Mivel minden tanára tehetségesnek mondta, azt gondolta, csak ott időzik el hosszasabban, ahol ez a  tehetség kevésnek bizonyul. 

De nem jött össze, egyszerűen ő minden hangszer kedvence volt.

A tanító nénik soha egy rossz szót nem tudtak róla mondani. Bár kétségkívül szerette megúszni a szellemi kalandokat, de állandósult vidámságával mindenkit levett a lábáról.

Emlékszem, még én is könnyekig hatódtam rajta egyszer, pedig aztán engem megedzett ez a lányka rendesen...

Történt, hogy a boltban kikönyörgött egy fél literes kólát. Nemigen örültem ennek, de valamiért mégis megkapta azzal  a kikötéssel, hogy Zsombival meg kell feleznie. Nagyon boldog volt, rázta is hazáig a flakont, nagy boldogságában...

Ahogy beléptünk, már bontotta is...na gondolhatjátok...mire Lucus nagy szomorú szemekkel nézett rám:

-Szegény Zsombi...az ő fele kifolyt...:(

Hát igen, így látta a világot, mert a világ is így látja őt.

Nagy trauma volt számára az iskolakezdés...nem akart ő még felnőni, és azóta is az ovi emlékéből él. 

Örökké ovis...tökéletesen illik rá ma is. 

Alig volt két éves, mikor megállt az ovi kerítése mellett, és könyörgőre fogta, hogy ő ide szeretne járni. nagy nehezen kibírta három éves koráig ovi nélkül. :)

De hogy most hogy bírja ..hát nehezen.

Egyetlen esélye azért maradt...az óvónőképző főiskola. :) 

Én meg közben látom, hogy van benne valami különleges, ami szeretne napvilágra jönni. Egy olyan világ, amely még keresi az utat, hol így, hol úgy...én meg titkolt izgalommal lesem, mi születik majd belőle.

Hallgassátok a zenét csukott szemmel, nézzétek a képeit nyitott szívvel. :

Most persze bennem sok év átszaladt , talán összefüggéstelen voltam, nem tudom. 

Azt látom, ovi ide vagy oda, a lányom felnőtt. 

A Luca-nevelde befejeződött, a Luca-növelde meg most kezdődik igazán.

Dunszt a mosogatógépben

A lekvárfőzés elengedhetetlen kelléke nálam immár a mosogatógép.

Az üvegeket ebben csírátlanítom régóta. De arra csak a napokban jöttem rá, hogy miután elkészültem, és itt-ott ragadnak az üvegek kívül is, egyszerűen beteszem a mosogatógépbe.

60 °C-os mosáson elindítom, természetesen vegyszer nélkül. 

Én rendszeres éjszakai lekvárfőző vagyok, így reggel nyitottam ki a gépet. 

Még langyosak voltak a tele üvegek.

Azért megírhatnátok, hogy ez nektek is eszetekbe jutott már, vagy én fedeztem fel a dunsztgépet? :)))

Néha azt hiszem, zseni vagyok, aztán csalódva látom, más blogokon, hogy rajtam kívül már évtizedek óta mindenki így csinálja...
Ha kíváncsi vagy a többi  KONYHA témájú bejegyzésre is, KATTINTS IDE!