A kakukkfüves szirupnak már hagyománya van nálunk. A gyerekek utálják...persze, ők már nem kaptak Glicoseptet. Bezzeg az én időmben! Nem volt kecmec, és a gyógyszereknek borzalmas ízük volt. Bár kétségtelen, van egy-két jó emlékem is. Például az Ippecacuana szirup. Na, abból többször megittam a kistesóm adagját. Lett is belőle nemulass! :)
Hát ez nem olyan fincsi, előnye azonban, hogy nem kell érte patikába szaladgálni, és fillérekből elkészül egy nagycsalád őszi-téli adagja is.
Két éve főzöm, ősszel, télen és tavasszal.
Tegnap egy új verziót próbáltam ki, remélem, a hatást csak fokozza majd az újító kedvem.
Hozzávalók:
5 db vöröshagyma héja
1 kg kristálycukor
250 gr méz
2 teatojásnyi friss kakukkfű
1 liter víz
1 liter víz
Először a hagymahéjjakat teszem forró, lobogó vízbe. Pár percig forralom, aztán félreteszem.
A cukrot beleöntöm egy lábosba, tüzet gyújtok alatta, és karamellizálom, azaz addig keverem, míg fel nem olvad. Amikor már kicsit barnulni is kezd, hozzáöntöm a mézet, és felöntöm a hagymahéjjas vízzel. Az akció előtt a hagymahéjjat leszűröm!
Beleteszem a két teatojást, kakukkfüvestől persze. :)
Egy éjszakát állni hagyom, reggel leszűröm és üvegekbe töltöm. Hűtőben tárolom, mert így egy-két hónapig biztosan eláll.
Már kis vignettát is nyomtattam hozzá, nehogy összekeverjem valamivel.
Jó tanácsok: ne kezdd el a kutyulást, ha körülötted szaladgálnak a gyerekek. Bő fél óra állandó kevergetést igényel, ráadásul ha fröccsen a karamell, az elég forró...a párodnak tuti ínhüvelygyulladása lesz, ha felkéred kavirnyálja ő egy darabig.
S még valami...valahogy sosem bírom ki, hogy egy dolgot, csak egy valamire használjak...így ebből is készítettem fahéjas változatot, ebben nem volt kakukkfű, sem a vöröhagyma héjja. Ezt a fahéjas karamellt sült almára, teábe, forralt borba tettem. Hát ez ellen nem volt kifogás...:-))))
Fantasztikus ötlet! Kipróbálom:)
VálaszTörlésSzia Virág,
VálaszTörlésgondolom ezt köhögésnél használjátok. (vagy esetleg megelőzésre is?)
Hogyan adagolod a szirupot?
Az ötlet szuper jó, köszönjük, hogy megosztottad velünk.
Anna
Patrícia, nekünk nagyon bevált!
VálaszTörlésAnna, bizony csak azt felejtettem ki, hogy köhögésre jó:)))
A titka az, hogy az első köhhintésnél el kell kezdeni, tehát lényegében megelőzésnél válik be igazán.
Az adag egy teáskanál, naponta 3X. Gyógyszerész ismerősömtől tudom, hogy evés után célszerű kanalazni, és utána jó, ha nem is iszunk már, mert bevonatot képez a torokban, garatban, és ez növeli a hatásfokot.
Nagyon jókat találsz ki! Honnan jönnek ezek az ötletek nálad?:) Jajj, kicsit későn reagáltam egy korábbi bejegyzésedre, amiben egy tükrös játék szerepel....Meg tudnád mondani nekem, hogy azt hol lehet és mennyiért beszerezni esetleg? Érdekelne. Előre is köszönöm szépen!:)
VálaszTörlésKriszta
Szia Krisztina!
VálaszTörlésA www.varazsvar.hu oldalon meg tudod nézni a játékot. Nem sokára lesz webáruházuk is, (lehet, hogy mér el is készült) addig viszont postán tudsz rendelni tőlük.
Ez kell nekem! Tegnap kezdtek el köhögni. Csak honnan vegyek friss kakukfüvet?
VálaszTörlés:-(((((((
(Réka)
Tegnapelőtt lettem kész egy adag sziruppal,-még a régi recepted szerint,hagymahéj nélkül.Szerintem nagyon finom!A hatása pedig:a kisebbik fiam elkezdett köhécselni,a harmadik napja adom neki és már teljesen abbahagyta!Meddig szoktad a gyerekeknek adni?Addig míg a tünetek elmúlnak?
VálaszTörlésKöszönöm a receptet!
Judit
Mivel semmi ártalmas anyagot nem tartalmaz, addig adom nekik, míg egy-két napig egyet sem köhögnek.
VálaszTörlésÖrülök, hogy használt. :)
Én is megcsinálom a kakukkfüves szirupot! Köszi az ötletet, meg a blogot is, most találtam Rátok és nagyon örülök nektek!:)
VálaszTörlésNuca, én is örülök neked!
VálaszTörlésKépzeld, az én hugomat is Zselykének hívják! :)
Olvass bele a blogjába, kezdésnek ez talán jó lesz:
http://zsezsy.blogspot.com/2009/09/zselyke-anna.html
:)
Köszi!:) Hihi, az enyém is Zselyke Anna:)
VálaszTörlésSajnálom a mézet, tönkremegy a forróságtól. Nem lehet később hozzátenni, mikor már csak langyos?
VálaszTörléspepita
Nuca...hát ez annyira vicces! :)))
VálaszTörlésPepita, igazad van, a forró nem tesz jót a méznek. :( Biztos meg lehet próbálni, csak félő, hogy nem oldódik fel benne olyan szépen, mint a forróban.
Ha kihagyod belőle a mézet, akkor pedig nem lesz olyan sűrű, hanem csak annyira, mint a cukros víz.
Már tavaly elhatároztam, hogy elkészítem ezt a szirupot, aztán valahogy elmaradt, de az idén nem halogatom- vesszen a köhögés!
VálaszTörlésEgyébként hűtőben tárolod?
Upsz, figyelmetlen voltam, már tudom, hogy a hűtőben tárolod:-)
VálaszTörlésSzámomra nem derül ki, mennyi vízben főzöd ki a hagymahéjakat, ez meghatározza a szirup sűrűségét.Mentás mézet készítettem már, annak nagy sikere volt a családban, azt is szívesen kipróbálom.
VálaszTörlésEgyébként köszi minden bejegyzésedet! Nagy lendületet kapok tőled a hétöznapjaimhoz!
A haltortácskádnak is nagy sikere volt. Hálás köszi! stecka
Stecka, igazad van, ezt kifelejtettem, de most pótolom a bejegyzésben is.
VálaszTörlés1 liter vízben főzöm az 5-6 hagyma héjját, és ezzel öntöm fel a karamellizált cukrot.
Kedves Virág,
VálaszTörlésmivel fiam reggel ugató köhögéssel ébredt, így ma elkészítettem a szirupot. (már tegnap akartam, csak a szülinapi készülődés miatt nem tudtam egy nyugodt 1/2 órát szakítani rá.)
Fél adagból csináltam, úgy ahogy írtad, de nekem ez egyáltalán nem szirupos, inkább hg vízszerű.. mit csináltam rosszul?Esetleg forraljam még hogy besűrűsödjön?
Patrícia, a sűrűséget a méz határozza meg. Esetleg kevesebbet tettél bele, vagy nem tettél bele? Vagy higabb mézet használtál?
VálaszTörlésVagy több vízzel készült?
Én készítettem már méz nélkül is, az teljesen folyós, vízszerű volt.
Attól még hat a köhögés ellen. :)
Kedves Virág:)
VálaszTörlésVisszavontam mindent! :) Kb 20 dkg mézet használtam hozzá, a 1/2 kg cukorhoz és 1/2 liter vízhez. Tegnap melegen-langyosan vízszerű volt az egész, de ma reggelre.. Sűrű szirupot kaptam!! Úgy örültem neki. Ma reggel azt kapta köhögésre a kisfiam. De, szó nélkül bevette a gyógyszert, épp csak kicsit fintorgott a szokatlan íz miatt:)))
Réka, ha még jársz erre, én az Auchanban vettem kakukkfüvet, volt cserepes és frissen vágott is. De cserepes kapható a hipermarketekben, piacokon és kertészetekben is:)
en meg tavaly foztem, de nem ittak a fiuk:-( pedig egyebkent kicsit sem valogatosak:-) lehet, hogy ujra meg fogom iden probalni.
VálaszTörlésPatrícia, örülök neki! :)
VálaszTörlésKicsoda, hát bizony az enyémek is finnyognak, de tavasz végére megszokják. :)
Kedves Virág!
VálaszTörlésÉn is megcsináltam,némi változtatással: tettem a kakukkfű mellé citromfüvet is. És Patríciához hasonlóan a méz kivételével mindent feleztem. Azt pedig-mivel folyékony állagú volt,csak a kézmeleg "teába" raktam bele. És teatojásom nem lévén, egy bontatlan,de kinőtt pamut,fehér babazoknit használtam. A patikából vettem üveget is hozzá :) Szerintem még majdnemhogy finom is.
Köszönöm az ötletet!
Hát igen...majdnemhogy finom. :)))
VálaszTörlésKöszi, VidorKa, hogy megosztottad! :)
ViDorKa vagyok,most már a jó profillal,az előbb kapkodtam :)
VálaszTörlésA szirupot sajnos használatba vettük már este és a nagylányom szerint finom :)
A kakukkfüvet nagymamám ismertette meg velem, már nagyon régen. Most szerencsére már a kertünkben is terem kakukkfű, van is leszárítva teának. Ha így szárítottan teszem bele nem jó? Én is ki szeretném próbálni ezt a szirupot.
VálaszTörlésLina, jobbuást!
VálaszTörlésErika, biztos vagyok benne, hogy szárítva is megfelel, de amiből csak lehet, én jobban szeretem a frisset. :)
Most készül nálunk is, remélem sokára vesszük használatba...
VálaszTörlésA forte-extra változatba tudok javasolni egy teatojásnyi - vagy kettő - lándzsás útifüvet is. Az is nagyon jó köhögés ellen.
Szia Virág!
VálaszTörlésTorokfájásra nem tudsz esetleg vmi hasonlót? Előre is köszi!! Szilvi
Ajjaj.... :( A karamellizálásig rendben volt. De mikor hozzáöntöttem a mézet, meg a vizet, összeállt az egész egy nagy karamelldarabbá a fazék közepén, és most úszkál a vízben. Próbáltam szétkavarni, botmixerrel szétveretni (tönkre is ment), de nem. Ez úszik rendületlenül. Várható, hogy szétázik? Vagy ez már így marad?
VálaszTörlésTovább kell főzni, és feloldódik!
TörlésÉn úgy tudom, hogy a gyógynövényeknek nem tesz jót, ha fémből készült dolgokban áznak. ( teatojás). Már főzés közben vagyok, és valami alternatíván gondolkodom.
VálaszTörlésTímea, áztasd papírból készült kávés/teás filterben.
Törlés