2011. január 7., péntek

Játékaink - 1.rész

Amikor még csak csíráztak bennem az otthonoktatással kapcsolatos ambícióim, már akkor is azon gondolkoztam, hogyan fogom játékosabbá tenni a tanulást. Régen lerágott csont, hogy a gyerekek életeleme a játék. Mint ahogyan az is köztudott, hogy könnyebben maradnak meg azok az információk agyunk tekervényeiben, amelyekhez kellemes élmények társulnak. Nem nehéz integrálni ezt a két tényt, és kimondani, hogy a felszabadult lelkű, "játszó" gyermek könnyebben tanul, élvezetes lesz számára az őt körülvevő világról információkat gyűjteni, rendszerezni, és a későbbiekben felidézni.

Így aztán elkezdtem gyűjteni azokat a játékokat, amelyek abban segítenek, hogy a felfedezés és tanulás élménye örömforrás legyen a gyermekeim számára.

Ma a BINGÓ-t mutatom be nektek.

A legegyszerűbb változathoz semmi sem kell, csak papír és ceruza.
Iskolásoknak 4X4-es, ovisoknak a 3X3-as változatot javaslom.


Innen le tudod tölteni PDF formátumban is.

Ha nincs nyomtatásra lehetőséged, akkor a gyerekek is pillanatok alatt megrajzolják ám! :)
Arra azonban nagyon kell figyelni, hogy a képeket-válaszokat ne ugyanabba a négyzetbe rajzolják, tehát lehetőség szerint ne legyen két egyforma tábla!
Mindig egyel több tábla kell, mint ahányan játszunk. Az egyik, (tanári-szülői) példányt ugyanis feldaraboljuk, ezeket összekeverjük, és erről olvassuk majd az információkat.

A gyerekek maguk is kitölthetik a saját táblájukat, az éppen aktuális témakör és a felnőtt utasításai alapján.

A mi termis (erdő élete) bingótáblánk így néz ki:



A két képes lapot elosztom Mesi és Soma között, a harmadik táblát pedig felaprítom. :)
Ezek lesznek az én kezemben. Tetszőleges sorrendben olvasom a kérdéseket, majd válaszolnak, illetve a táblán lévő képekre számolókorongokat tesznek. De csak akkor, ha helyesen válaszoltak!
A győztest sokféleképpen kiválaszthatjuk, csak fontos a játék előtt tisztázni!
Nálunk az győz, akinek először kigyűlik egy sor, tehát 4 egymás melletti-alatti-átlós korongot tud letenni.

Régebben készült bingó játékaimat is letöltheted, a megfelelő linkre kattintva. 
Ezek leginkább képességfejlesztő játékok, 6-10 éves gyerekek részére.

Elsősöknek, vagy idősebb, olvasási zavarral küzdő gyerekeknek ajánlom. Egyszerre 5 táblát kell kitenni az asztalra, és meg kell keresni, melyik az az egyetlen szó, amelyik minden táblán szerepel. csak egy ilyen szó van! Utána egy táblát cserélni kell!
Elsősöknek, illetve idősebb olvasási zavarral küzdő gyerekeknek ajánlom ezt a játékot is. Itt mindenki kap egy "rácstáblát", a felnőtt pedig sorban felfordít egy-egy szót. Az nyer korongot, aki elsőnek megtalálja a szóhoz tartozó rácsot.
Alatta-felette-mellette-jobb-bal? Ha gond van ezekkel a relációkkal, akkor töltsd le, és játszatok egyet! 
Már óvodás korban  érdekes játék, segíti majd az olvasás gondtalan elsajátítását. Elsősöknek is nehéz tud ám lenni!
A felnőtt, vagy játékvezető felolvassa, amit a képen lát: pl. zöld körben sárga háromszög. Ki találja meg elsőként?
Most ez jobb láb vagy bal? Ha sokat játszol ezzel a bingóval, nem lesz gond pontosan felismerned!
Hány feje van 3 kutyának?  És hány lába? Persze amíg csak kutyákkal számolunk, nem nehéz, de ha egy szobában van három kutya, és két madárka, na meg egy csigabiga is, akkor már nem olyan könnyű! Ovis korosztálytól egészen kisiskolásig jó játék. 
római számok  már első osztályban is előkerülnek, de ez a játék még korai egy elsősnek. Inkább másodikos-harmadikos gyerekeknek ajánlom.
játékszabályt megpróbáltam leírni, de azt gondolom, ezt majd az élet és a játék meghozza magával. :)

19 megjegyzés:

  1. Köszönöm Virág, ezt a bejegyzést!!! is:)
    Már a Jócsont blognál rengeteget tanultam, és használtam fel, de mivel az megszűnt, sok játékot, ötletet elveszettnek hittem, amit még csak kijelöltem magunknak! és most visszatérnek:))) Nagyon várom, ha lesz még:)
    Köszönöm:)))
    Kati

    VálaszTörlés
  2. Kedves Virág!
    Ez megint egy nagyon jó kis gyűjtemény :)
    A színes-alakzatos játékról a Figurix jutott eszembe, az is nagyon jó és könnyen elkészíthető otthon is, nálunk nagy kedvenc.
    birskörte

    VálaszTörlés
  3. Kati, semmi nem vész el. :)))
    Birskörte, ezt a játékot a Figurix ihlette! :)

    VálaszTörlés
  4. Az a baj, hogy soha nem bingóztam és nem is tudom, hogyan kell.

    VálaszTörlés
  5. Angéla, ez tényleg nagy baj! :)Pedig nagyon jó játék. Esetleg van konkrétan valami, amit nem értesz? Annyiféle változata van, hogy nehéz pár mondatban összefoglalni. Mi is úgy játsszuk, ahogyan a helyzet éppen megkívánja.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Virág! Örülök, hogy él még az energiamegmaradás törvénye:.... nem vész el, csak átalakul :-))))
    Néhány saját, és "ez-az ihlette játékot" én is készítettem, amint időm és a technika lehetővé teszi, mutatom.

    VálaszTörlés
  7. Köszönjük szépen! Mi karácsonyi készülődésünk közben ismerkedtünk meg a bingoval, természetesen karácsonyossal

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szépen köszönöm Virág!

    VálaszTörlés
  9. Nanny, várom a játékokat, drukkolok, hogy legyen időd-energiád. :)
    Helymimi, pont az a jó a bingóban, hogy minden témakörre kidolgozható.
    Darsziszi, szívesen. :)

    VálaszTörlés
  10. Eszembe jutott erről egy bibliai játék, amit anyukám nagyon régen csinált, feltöltöttem nektek. Hátha jól jön még... Itt találjátok: http://lillaskids.blogspot.com/2011/01/bible-zoo-bibliai-zoo.html

    VálaszTörlés
  11. Lilla, köszönöm! Le is mentettem! :)

    VálaszTörlés
  12. Virág, én egyáltalán nem ismerem a játékot, tudnál részletes játékszabályt adni nekem? Bocs, ha béna vagyok. Ha mást nem érdekel, e-mailben. krausz_krisztina@yahoo.com Köszönöm!

    VálaszTörlés
  13. kedves virág!
    a figyelj rám! blogot olvasva keveredtem ide nagy nagy örömömre! gratulálok a rengeteg jó ötlethez, alig győzöm lopkodni őket magamnak és a kollegáimnak is. tanítóként és szülőként is rengeteget tanulhatok itt! bár még sosem játszottam bingót, remélem jól értettem a szabályokat és holnapra a másodikosaimnak órás bingót állítottam össze. köszönöm az ötletet!

    VálaszTörlés
  14. Eszembe jutott ez az oldal nyelvtanuláshoz http://www.mes-english.com/flashcards.php
    itt is vannak letölthető bingók

    VálaszTörlés
  15. Virág, nekem is továbbítanád, a játékszabályokat? Koszi..

    VálaszTörlés
  16. Kriszti, Margit, a vizsgák után összeszedem szépen a bingó szabályokat. (csütörtökön vizsgáznak...egy héttel korábban tudtuk meg a konkrét vizsgaanyagot, szóval most gőzerővel tanulunk.)

    VálaszTörlés
  17. Helymimi, köszönet a linkért! :)

    VálaszTörlés
  18. Rendben, sok sikert a vizsgához! Biztos ügyikék lesznek!

    VálaszTörlés
  19. Virág nagyon köszönöm a pdf fájlokat, már alig várom, hogy kinyomtassam őket és elkezdjünk "játszani" velük :-)

    VálaszTörlés